Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Civil Szó 2009/1
Kovács Lajos 1936-2009

 
 

1976-ban költözött Csömörre, az Akácos utcába. Két fia és öt unokája született. Felsőfokú végzettségét a Bánki Donát Műszaki Főiskolán szerezte. A kilencvenes évek elején a helyi SZDSZ aktív tagja. 1990-ben és 1994-ben is képviselőjelöltként indul a helyi önkormányzati választáson, de nem jár sikerrel. A későbbiekben továbbra is aktív tagja marad a csömöri közéletnek. A pártpolitikától sem távolodik el, ám komolyan csalódik a liberális pártban, és később a FIDESZ-MPP tagja lesz.

Elsősorban civil szervezeti tevékenységéről lesz ismert a faluban. Kezdetben titkára, majd később elnöke az 1998-ban megalakított Csömöri Érdekvédelmi Közösségnek (CSÉK). A szervezet kezdettől az M0-s körgyűrű legélesebb kritikusának számít, de más területen is fontos tevékenységet folytat. A CSÉK, s azon belül elsősorban Kovács Lajos leplezte le a Csömörre tervezett veszélyeshulladék-lerakóval kapcsolatos előkészületeket, és az ő kezdeményezésükre került sor az első, és azóta is utolsó helyi népszavazásra 2001-ben. 2006-ban a Csömöri Civil Egyesületnek is alapító tagja lesz.

Kovács Lajos igen szerény körülmények között élt Csömörön. Hosszú évek, évtizedek óta komoly betegségben szenvedett. Ez azonban nem tántorította el őt attól, hogy minden szabadidejét az M0-s várható negatív hatásainak megakadályozására fordítsa. Nagyon, nagyon sok csömöri család köszönheti személyesen neki, hogy a múlt év végén átadott körgyűrű valamelyest elviselhető a közeli utcákban is – hogy csak ennyire, arról már nem ő tehet. A 2008 decemberében tartott lakossági fórumon tájékozottságával, alaposságával megszégyenítette az összes megjelent vezető útépítő szakembert – nyíltságával, szókimondásával, őszinteségével pedig mindenkit, aki szerepet vállalt és vállal a helyi közéletben.

Februárban, jóllehet már nem tudott biztonságosan közlekedni, segítséggel, más vállára támaszkodva még mindig vállalta a civil szervezetek közötti egyeztetést a fővárosi Levegő Munkacsoport irodájában. Többet viszont már nem tud segíteni nekünk, pedig nagyon nagy szükség lenne rá…

Köszönjük, Lajos bácsi! Nyugodj békében!

 

 

Civil Szó 2009/1

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!