Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Országos választási hisztéria –
szolid helyi kampány
F. I. • Csömöri Hírek 2010. március 3.

 
 

Jóllehet a különböző médiumokban egyre intenzívebb és feszültebb az a politikai hisztéria, amelyet a pártok választási kampánynak neveznek, helyi szinten ebből viszonylag keveset érezni.

A Civil Mozgalom jelöltjéről, a Csömörön lakó Rajnai Henrik indulásáról először a Csömöri Hírek választási rovatából értesülhettek a körzet és azon belül elsősorban a nagyközség választópolgárai. Azóta a csömöri háztartások kb. felébe is eljutott az egyetlen helyi jelölt szóróanyaga, pontosabban a párt és vezetője, Seres Mária általános röplapja, amelyen már a körzeti képviselőjelölt neve is szerepelt – hogy miért nem mindenkihez, az sejthető a kiadványon szereplő szövegből is, miszerint „nem az adófizetők pénzéből készült”. Rajnai Henrik esetében plakáttal még nem találkoztunk, mint ahogy választási gyűlést sem tartott ez idáig.

Másfél hónappal az országgyűlési választások első fordulója előtt a Lehet Más a Politika (LMP) erősödő kampánytevékenysége tűnhet fel valamelyest. A párt körzeti képviselőjelöltje, Lengyel Szilvia a Csömöri Hírek választási rovatában megjelent bemutatkozása után nemrég a csömöri polgárok háztartásaiba is eljuttatta fényképes szóróanyagát – mint megtudtuk azért nem mindenkihez, mert erre egyszerűen nincs pénze a pártnak. A település fő útjain ugyanakkor újabb és újabb zöld-fehér LMP-es plakátok hirdetik, hogy lehet más a politika…

A február közepén a postaládákba eljuttatott szórólap mellett az utóbbi héten az utcán is „belehúzott” a FIDESZ-KDNP jelöltje. Vécsey László színes, arcképes, nagyméretű fotói jelenleg a leglátványosabb kampányjelenlétnek számítanak Csömörön. A párt folyamatos szereplése a hazai országos médiában általános és igen intenzív, ami értelemszerűen jelentősen hozzájárul a helyi jelölt egyéni kampányához is – mint ahogy az sem csömöri sajátosság, hogy a lakók többségét személyesen is felkeresték a kopogtató cédulák gyűjtését végző pártaktivisták. Visszajelzések szerint az általában nem ismert helyi polgárokból álló kopogtató csapat tagjai igen udvariasak voltak ott is, ahol kikosarazták őket…

Az MSZP adja jelenleg a körzet országgyűlési képviselőjét Fogarasiné Deák Valéria személyében. A képviselőnő ismét indul a választáson, amit a FIDESZ-jelölttel kb. egy időben megjelent és minden háztartásba februárban eljuttatott szóróanyaga is nyomatékosított. Kampánygyűlést még nem tartott a faluban, bár az elmúlt évekhez hasonlóan személyesen is megjelent a művelődési ház nagy népszerűségnek örvendő rendezvényén, a hájastészta- és fánksütő versenyen. Plakátjával Csömörön még nem találkozhattunk, ám Gödöllőn járó ismerőseink beszámoltak a választási körzet központjában elhelyezett fényképes óriásplakátjáról.

A Jobbik már igen korán, januárban elkezdte a kampányt, ráadásul több fronton is. Ők voltak az elsők, akik az immár több kiadást megélt körzeti nyomtatott kiadványukban bemutatták jelöltjüket, Bertha Szilviát, ők tartották első választási gyűlésüket a helyi művelődési házban és ők kezdték el nyilvánosan a kopogtató cédula gyűjtését a település több pontján is. A párt és a jelölt utcai plakátjelenléte is első (és egyetlen) volt sokáig Csömörön, ám mintha e téren kissé alábbhagyott volna a lendületük, hiszen az LMP és a FIDESZ friss reklámjai mellett még mindig a több hete kihelyezett választási gyűlésre invitáló hirdetések olvashatók.

Az MDF és az SZDSZ sem Csömör utcáin, sem postaládáiban nincs jelen. A Magyar Demokrata Fórum színeiben induló korábbi országgyűlési képviselő Roszík Gábor egyelőre az előző választáson jól bevált telefonos kampányt folytat, választási gyűlést még ő sem tartott. Igaz, a gödöllői evangélikus lelkész a legismertebb jelöltnek számít Pest megye 4. számú választókörzetében, és az is igaz, hogy a három másik nagy médiajelenléttel bíró párthoz (FIDESZ, MSZP, Jobbik) hasonlóan ő is számíthat arra, hogy ha a párt valamelyik vezető politikusa bárhol az országban átmegy a zebrán, akkor arról a két legolvasottabb internetes hírportál és a köz- és kereskedelmi tévécsatornák többsége is azonnal „címlapsztorit” kreál.


Szóljon hozzá a cikkhez!

Tisztelt szerkesztőség. Örülök, hogy feltünt az LMP kampánymozgolódása, melyet én követtem el. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy némi pengeváltásra azért a mi községünkben is sor került. Én végig kinosan ügyeltem rá, hogy senkinek a plakátját meg ne sértsem, annak ellenére, hogy az LMP-s plakátokat az Árpád utca-Szabadság út sarkán álló villanyoszlopokról, valamint a HÉV híd alatti átjárónál valakik napi rendszerességgel letépték, lekaparták. Őszintén megvallom a Jobbikos aktivistákra gyanakodtam, amig március 1.-én a szokás szerint letépett LMP plakátok helyén meg nem jelentek a FIDESZ plakátjai. Vécsey képviselőjelölt úr mottója a honlapján a következő: „A becsületesség a legjobb politika.” Én ezzel maximálisan egyetértek, ezért megkértem Őt, hogy a továbbiakban ennek szellemében kampányoljanak. Másnap reggelre a válasz meg is érkezett a szóvivőjétől./!/  Igy megtudtam, hogy azokat a plakátokat az eső mossa le állandóan. Nem álltam le vitatkozni, miszerint az eső nem gyűri össze és dobja gombócban a fűbe a plakátokat, valamint kaparóeszközöket sem használ, hogy azt a fránya tapétaragasztót leküzdje valahogy. Mellesleg február 28.-a óta nem volt csapadék a mai napig. Pótoltam, - lekaparták, - összeszedtem a szemetet, pótoltam, - lekaparták, - összeszedtem a szemetet…… Közben mára virradóra tapasztaltam, hogy beszállt a jobbik is. Ő nem kapar, felülragaszt. Részemről egyenlőre hála istennek véget ért a plakátolás, és ezt hétfőn közöltem is az iwiw üzenőfalon az érdekeltekkel. Hát ennyit a nyugodt Csömöri kampányról. 

2010 március 11                                         Vidák Gábor

Hozzászólás időpontja: 2010.03.11 15:54


Tisztelt Vidák Úr! Nem vitatkoznék Önnel, mert nem tudom, mi zajlik a pártok háza táján Csömörön. De fogadni mernék, hogy rövidesen az összes induló plakátja össze-vissza lesz tépkedve. Sajnos ez a kampány része minálunk már jó régóta. Még az is lehet, hogy nem a pártok emberei tépkedik egymásét, hanem néhány felhevült szimpatizáns.

Jakab A.

Hozzászólás időpontja: 2010.03.14 11:14



vissza a főoldalra

 

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!