Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések
 

Házunk tája

Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Erdőirtások – önkormányzati
asszisztálás mellett
Fábri István, Civil Szó 2009/1

 
 

A 90-es évek közepén lezajlott kárpótlások során több mint száz, döntően csömöri magánszemély osztatlan közös tulajdonába került Csömör legnagyobb egybefüggő erdeje, a Kálvária erdő. A helyi önkormányzat kezdettől fogva nem csak a Kálvária, hanem a többi erdőterület iránt is közömbös volt, amit jól mutatott, hogy a 90-es évek második felében nem foglalkozott sok tulajdonos felvetésével, hogy vegye át tőlük a fenntartási kötelezettségek miatt csak gondot okozó erdőt. Sőt, 2003-ban az illetékes bizottság elé került tulajdonosi felajánlásokat is elvetette, pedig volt, aki akkor ingyen felajánlotta saját tulajdonát. Ezzel a helyi vezetés elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy belépjen a tulajdonosi közösségbe, amivel végre érdemi ráhatása lehetett volna az erdő sorsára. Persze tulajdon nélkül is lett volna erre lehetősége: pl. azzal, hogy a település rendezési tervében már régóta „véderdő”-ként szereplő Kálváriát nem felejti el ilyen minőségében az illetékes hatóságoknál bejegyeztetni…

Az utóbbi négy-öt évben így nem csoda, ha az – egyébként teljesen érthető – haszonszerzés céljából számos erdőterület tarvágás áldozata lett (pl. a régi „Fenyves”, a Középhegy egy része, a Majorszegi liget melletti véderdő). Ezek után csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül sor a Kálvária erdőre. A korábbi tarvágások is felzúdulást keltettek, ám a Csömör legnagyobb erdejének kiirtására irányuló tervek híre elemi erejű tiltakozást váltott ki. Ez nem is meglepő, hiszen sokunk számára, akik itt nőttünk fel, szinte szimbolikus jelentőségű, a falukép szerves része a „Kálvária”, a közkedvelt „Kali”; sokak kedvelt kirándulóhelye, télen népszerű szánkós paradicsom; és egyben védi a lakott részeket az iparterületektől és részben az M0-stól. A különböző tiltakozások jelentős médiumokba (pl. MTV1, ATV, Index internetes hírportál) is bekerültek. Úgy tűnik, a lakossági megmozdulások végül elérik céljukat.

Mit tett az önkormányzat ebben a helyzetben? Idejében észlelve a csömöri polgárok megrökönyödését, gyorsan a civil tiltakozások „mögé” állt, sőt, megpróbálta azokat a háttérből irányítani. Ennek célja nem volt más, mint a saját felelősség elkendőzése, a vezetők mulasztásainak, sokéves nemtörődömségének elfedése. Jellemző, hogy hetekbe telt, míg zavarodottságukon úrrá lettek. Ám addig szerencsére a csömöri lakosok már léptek: tiltakozó felvonulást tartottak, szánkós demonstrációt szerveztek, másfélezer aláírást gyűjtöttek, és ami legalább ennyire fontos: komoly médiavisszhangot értek el. Az önkormányzatot megelőzve a helyi római katolikus egyházközség is összehívta a tulajdonosokat, hogy jobb belátásra bírja őket. A falu vezetői csak mindezek után kezdték el csigalassúsággal összehívni a Kálvária erdő tulajdonosait, vételi szándékot ajánlva nekik, és egyúttal javasolva önmagukat, vagyis hogy a jövőben szívesen lesz az önkormányzat az erdő gondos, lelkiismeretes gazdája…

Polgármester Úr! Tisztelt Önkormányzat! Ezt minimum 10 évvel ezelőtt kellett volna megtenniük! Nem akkor, amikor már a motoros láncfűrészek közelítenek a csömöriek által évtizedekkel ezelőtt elültetett fákhoz! Ha sikerrel jár az Önök mentőakciója, azt elsősorban a jóérzésű csömöri polgároknak köszönhetik. 

 

 

Kálvária-erdő

Kapcsolódó írások:

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!